              
|
Akárcsak Krisztina én is egy pár biztató és megosztó gondoloatot szeretmék átadni.
Én már több alkalommal vagyok a csodás hely vendége, de úgy gondoltam most talán valami épitőt is irhatok. Kilencedik napja vagyok ide fennt a Remeteségben és sok minden történt ezek a napok alatt. Talán a külső láthatókkal kezdeném, mert ezek befolyásolhatják a belső dolgokat is amelyek lelkünkben játszódnak le. A táj egyértelműen csodálatos, de ezalatt a kilenc nap alatt egy igen csak gazdag élményben lehetett részem. Ugyanis három évszaknak voltam a tanuja, ami egy kisebb csoda egy ilyen február végi időszakban.
Megérkezésünkkor egy frissen behavazott táj fogadott,és habár este jöttünk a hó kitartó lámpásként világitott. Aztán sovány két nap alatt oda lett a hideg is s a hó is, helyébe egy gyönyörű köddel diszitett késő októberi zimankós idő köszöntött, de ez is csak három napig gyönyörködtetett, mert egy november végi hangulatú dara es hűvösség váltotta fel, hogy aztán az utolsó két napra megszülessen a tavasz madárénekestől, barkástól és jóizű földillatostúl, na meg a melengető napsugárral.
Hát gondolhatjátok, hogy ilyen pompás dekor mellett nem volt nehéz Istenre gondolni,hisz az emberi sziv amely érzékeny a természet szépségére, lehetetlen, hogy az alkotójára ne legyen érzékeny. Igaz egy kapcsolathoz két szemely kell és az elején ezt a fontos leckét értettem meg, mármint, hogy Istent sem sűrgetni, sem nyomás alá rakni nem lehet, ha Ő nem akarja. Az történt,hogy már sok “megbeszélnivalóval” és “házi feladattal” érkeztem meg és tudatában lévén, hogy az itt töltött jelenlegi időm kevés, sürgetőre fogtam a dolgot. És megdöbbenésemre a csend az csend marad, hiába ostromoltam imával, kéréssel, és néha indulattal is nem szólott belőlle a Teremtőm. Már kezdtem kétségbe esni, hogy talán velem van a baj, vagy talán oly nagy bűnök nyomják a lelkemet amelyek miatt a fülem süket marad az isteni hangra, mikor egyszer egy félálomba egy lágy hang megszólalt és anélkül, hogy a kérdéseim felsorakoztattam volna csak jöttek a válaszok. Akkor tudtam meg, hogy Ö szólott és én csak hallgattam a Szivem meg megnyugodott zaklatottságából. Igaz nem hosszú ideig mert ha Isten dolgozni kezd benned, akkor lehetetlen (legalább is nekem), hogy nyugodtan maradjak. Úgy éreztem magam mint a megfőzött tea amelynek az aljára rakódott a teafű, de amikor elkezdik szűrni akkor újra felkavarodik. Na de hála legyen Neki, hogy azért a szűrést nem hagyta abba és egy jó adaggal sikerült is átszűrni az én múltamból. Nem tagadom gyakran volt félelem, önvád és zavarodottság is bennem, de Ő mindig segitett kordába tartani ezeket a negativ megnyilvánulásokat. Aztán következett a tiszta érzés időszaka, amikor az ember (legalább is én) úgy érzi, hogy bármikor nyugodt és örömteli lélekkel megszólithattam és tudatában lehettem, hogy Ő hall és ha röviden de velősen válaszol is.
Igy teltek el a napok és most egy kis szorongással hagyom itt ezt a helyet, tudván, hogy újra bele kell vegyülnöm a világ forgatagába, és habar Ő nem hagy el a világ ki ne tépje belőlem mint ahogy többször már megtette.
Orbán Attila
|
|
|
